KÖZÖSSÉG | ÉPÍTÉS –
A top_OS csop_Ort alakuló kiállítása a városról,
a helyről és az időről

A top_OS csop_Ort, képzőművészeti és kutatói kollektíva, megalakulásának értelme és célja éppúgy kettős, ahogy a ‘toposz’ szó jelentése.

Az ógörög szó elsődleges jelentése ‘hely’. És valóban, a csoportot alkotó művészek és gondolkodók egymásra találása a hely fogalmához, jelenségéhez való sokféle, ám lényegileg összetartozó rátekintésben ragadható meg. Maga a hely is ilyen: egyszerű, de a tekintetek hálójában mégis soklényegűvé válik.

A csoport alakuló kiállítása ezzel, a helynek azzal a bizonyos, gyakran emlegetett szellemével való szembesülés jegyében fogant. Gyakori vélekedés, hogy a teret az építés aktusa teszi hellyé: ahogy a város építése tette lehetővé ennek a galériának a felépültét, mely végül otthont adhat a kiállításnak, mely maga szintén egy építő aktus eredménye. Ezzel első rátekintésre szemben áll az épületek elsődleges foglalatának, a városnak az eszméje: hiszen mikor a várost megalapítják, épületeinek általában még nyoma sincs…

Ez átvezet minket a ‘toposz’ szó másik jelentésére, hiszen az építést nem csak mint térszervezés, hanem mint alkotás is érthetjük. Miről szól az alkotás? A toposz itt esztétikai fogalommá válik, és általánosságban a művészet visszatérő témáira utal. A csoport műveinek alapanyaga egyszerre származik a város és a művészettörténet testéből.

Közösség és építés, város és épület, hely és idő ezen látszólagos vagy nagyon is valós feszültségében jön létre a top_OS csop_Ort maga csakúgy, mint az első kiállítása.

COMMUNITY | BUILDING
The founding exhibition of the top_OS Collective –
on the city, the place and the time

top_OS is an arts and research collective whose intentions and goals are at least twofold – as the meaning of the word ‘topos’ itself.

The primary meaning of the ancient Greek word is ‘place’. Indeed, the collective originates in a common interest in the notion and phenomenon of place and space. Reflecting the nature of space itself, this shared interest is manifested in various and sometimes very different approaches, that still gravitate towards a single center.

The founding exhibition of the collective revolves around this center – in other words, the overused but underinterpreted genius loci. We often tend to think that it is the act of building which turns space into a place: the building of the city leads to the building of this gallery hosting the exhibition, that is, in turn, the result of a building process itself. At first sight, this contradicts the notion of the city (the place where buildings are erected): as the city is founded, there are typically no buildings whatsoever present yet…

This leads us to the second meaning of ‘topos’. Building is not only the pragmatic structuring of space, but also creation in a broad sense. What does creation mean? Topos becomes an aesthetic notion of recurring motifs or themes (see also ‘topic’). Thus, the matter of the body of work created by the Collective originates in both the body of the city, and the body of the history of art.

Community – building (as an act), city – building (as a spatial object), time – space; the top_OS collective is born in the tension between these dualities, just as its first exhibition.

Minden városalapítás misztérium. Hogy mi vezetett a mai Székesfehérvár területén fekvő mocsár lecsapolásának vágyához, hogy miért hívták a rómaiaktól (azt mondják, a fehér szó jelenléte egy településnévben a római múltra utal) a kalandozókig már István előtt is, ha nem is városuknak, de szállásuknak ezt a darab földet, talán nem tudjuk teljes bizonyossággal megválaszolni. Mint ahogy azt sem, mit jelent valójában a föld, a város, az otthon.

Székesfehérvár mindenesetre, mint minden hely, asszemblázs. “Asszemblázsnak nevezünk minden olyan, a létezés folyamából kiválogatott, összeszervezett, egymásra rétegzett konstellációt, mely a konvergencia (konzisztencia) igényével lép fel.” (Deleuze és Guattari: Ezer fennsík) Az asszemblázsban egyszerre érvényesül a rétegzettség, az idő, kultúra és civilizáció folyam- és folyamatjellegű folyamatossága, és a mindenek emberen túli közössége: a helyeké, az épületeké, a privát és közösségi tereké, a történeteké, a titkoké, a történelemé,  a traumáké. Az épített környezet az asszemblázsnak egyszerre anyaga, tárgya, színtere és fixpontja. Az épület mint térszelet rögzíti a helyet, melyben több idősík rétegződik egymásra, felbontva a pillanatok linearitását.

The foundation of any city – as well as the question why cities are founded at all – is essentially a mystery. What led to the cultivation of the moorland now known as Székesfehérvár? What did the Romans, Árpád and many others before Stephen the First find here, that moved them to call this place home? We will probably never know – and we will never know what notions like space, place and home actually mean.

Anyway, Székesfehérvár (literally, something like the White Castle with an Episcopal See), like every city, is an assemblage. “We will call an assemblage every constellation of singularities and traits deducted from the flow—selected, organized, stratified—in such a way as to converge (consistency) artificially and naturally.” (Deleuze and Guattari: A Thousand Plateaus) An assemblage is a layered structure, uniting in itself the procedural and processual progress of time, culture and civilization, as well as the collectivity of all: of places, of buildings, of private and public spaces, of stories and histories, of secrets and traumas. The relation between the built environment and this assemblage is manifold: the former is parallelly the material, the topic, the stage and the static component of the latter. A building – through the act of building – fixes a part of space as place, such that time gets a chance to structure itself into layers, dissolving the cruel linearity of history.

Az állam (state) szó a status (‘állapot’) fogalmára megy vissza. Az állam nem más, mint a közös dolgaink állása. Mindennek kapcsolata a saját világállapotommal még világosabb lesz, ha felidézzük, hogy a feudális Európában az estate, état, Stand (ebből lesz a Staat) szavak tulajdonképpen még az egyén társadalmi állását jelölik, nagyjából azt, amit ma osztálynak nevezünk.

De a státusz azt is jelenti, amiként én magamat meghatározom, a legbelső héjtól a legkülsőig. Székesfehérvár egyetlen eszmei várostestben jeleníti meg a burkok összetett rendszerét, és állandó egymásba játszását. Székesfehérvárinak lenni állandó önmeghatározási feladat, nem csak egyéni-egyetemes, hanem családi, városi, nemzeti szinten, magamat azokban, azokat pedig magamban tükrözve. Hogy állok én a városhoz, és hogy áll az hozzám?

A várost is, az államot is, de még a munkahelyeket is (Videoton, Ikarus, …) —  alapítják. Tehát azok nem eleve adottak, hanem a történelem egy adott pontján megjelenő közös cél kifejeződései, elérésének eszközei. Kötőanyaguk így nem a nép, a vér, a nyelv, hanem valami ezeknél sokkal nehezebben megragadható. István koronázásával létrejön a magyar állam, tanuljuk, halljuk lépten-nyomon. Születésemmel létrejövök én. Erről, azt hiszem, közvetlen tudomásom van. De milyen kapcsolat van a kettő között? Nos, ennek kiderítése talán életünk igazi oka és feladata — a kutatás módszertana pedig az a titokzatos valami, amit úgy hívunk, művészet.

The same word is used for denoting a governing body (typically, that of a country) and, more generally, the condition of being in a certain configuration: state. The state (in the former sense) is the same as the state of our collective matters. The link to an individual’s status becomes even clearer once we remind ourselves that all the connected words of the important languages of feudal Europe – estate, état, Stand (which later becomes Staat) – originally all refer to this, i.e., the individual conditions we would call status, or class in a more collective sense.

Status also means my particular stance in the world, how I see and live myself from the inner core to the outermost social representation. Székesfehérvár is a particularly fitting example to embody these state-layers in a collective space. To be a citizen of Székesfehérvár is to constantly be confronted with a task of self-identification – traversing all the layers, from a subjectively universal to a familiar, urban, national level, with the personal and the collective representations mutually reflecting each other. How do I stand in front of the city, and how does it stand in front of me?

Cities, states, even companies (like Videoton and Ikarus, both belonging to Székesfehérvár and both shaping the industry of Socialist Hungary) are all founded.That is, none of these is given a priori, but are instead the expressions of a collective desire. Thus, to say that these are determined by ethnic, linguistic or other social bonds is probably not looking deep enough. We learn in school that the coronation of Stephen I marks the birth of the Hungarian state. I have a more or less direct evidence about my own birth – but how is it related with my state (in any thinkable sense)? To solve this riddle is the ultimate aim of our lives, and the research methodology is that mysterious thing called art.